1Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.
2Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
3Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.
4Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.
5Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.
6Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!
7Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem;
8Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.
9Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.
10Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.
11Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.
12A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri őt mindaz, a ki ő reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.